Hallgatóink életpályája 2008

From BME Matematikus felvi
Revision as of 11:13, 9 February 2013 by WikiSysOp (Talk | contribs)

Jump to: navigation, search


2008. decemberben négy hallgatónk az alábbiakat nyilatkozta életpályájáról.

Veres Katalin

Bme-veres-katalin.jpg

A Kölcsey Ferenc Gimnázium kéttannyelvű osztályából kerültem a BME matematikus szakára. Az egyetem első pár éve nagy kihívás volt, hiszen olyanokkal kellett lépést tartanom, akik emelt színtű matematikai képzést kaptak korábban. Annak ellenére, hogy később sosem dolgoztam klasszikus matematikus munkakörben, nagyon örülök, hogy ezt a szakot végeztem el, mert az álláskeresés folyamán eddig nem voltak nehézségeim, a végzettségem tökéletes belépőnek bizonyult mind az informatikai, mind a gazdasági jellegű pozíciókra. Dolgoztam többek között bankban, a szerencsejátékok területén illetve a nyugdíjbiztosítási üzletágban, többnyire matematikai háttérű, de alapvetően üzleti–manageri feladatkörben, s a munkám kapcsán hónapokat tölthettem Párizsban, illetve Londonban is.

Rácz Balázs

file=

Már középiskolában nagyon sokat foglalkoztam számítástechnikával és programozással, szép eredményeket elérve az OKTV-n is. Ennek ellenére a matematikus szakot választottam, mert a BME által nyújtott alkalmazásbeli és gyakorlati ismeretek mellett komoly elméleti alapozásra is igényem volt. A kiscsoportos oktatás és korai mentorálás miatt megkaptam azt az egyéni figyelmet egyetemi tanulmányaim során, amit egy nagylétszámú szakon (pl. informatikus) nem tudtam volna. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy számítástudománnyal, azon belül adatbányászattal kezdtem el foglalkozni a SZTAKI kutatólaborjában. Az elért tudományos eredmények és biztos elméleti háttér jelentős szerepet játszott abban, hogy felkeltettem a Google figyelmét is. Jelenleg mint vezető szoftvermérnök dolgozom Zürichben a Google fejlesztőközpontjában.

[[File:|left]]

[[File:|right]]

Personal tools
Namespaces

Variants
Views
Actions
BME felvi oldalak
Képzéseink
Út a jövőbe
Karunkról
Toolbox